Pöszeség


A pöszeség egy adott nyelvi közösség artikulációs normáitól való eltérés. Körébe tartozik a köznyelvben is használt selypítés, raccsolás, stb., kifejezés.
Ez nem azt jelenti, hogy a beszélni tanuló kisgyermek beszédhibás. A pöszeségnek van ún. élettani szakasza, vagyis azt mondhatjuk, hogy kb. négy éves korig a pöszeség a normális beszédfejlődés velejárója. Gondoljunk csak arra, milyen nehézséget jelent számunkra az idegen nyelvek eltérő hangjainak megtanulása, mennyi gyakorlásra van szükségünk pl. az angol nyelv egyes hangjainak helyes ejtéséhez.
Az élettani pöszeség fogalmát tágabban értelmezzük a megkésett beszédfejlődésű kisgyermekek esetében, hiszen egy három éves kora körül beszélni kezdő gyermektől nem várjuk el, hogy egy év alatt tökéletesre fejlessze kiejtését. Az r hang helytelen ejtése sem kóros négy éves korban, öt éves kor előtt nem is kezdjük el a javítását.

  • A pöszeség okai között organikus és funkcionális tényezők is szerepet játszhatnak.

A szervi okok alatt pl. a beszédszervek anatómiai rendellenességeit értjük. Artikulációs hibát okoznak a hasadékok (ajak-, szájpadhasadék), amelyek műtéti korrekciója és tréningje újszülött kortól kezdve megoldott, ezek a kisgyermekek ma már teljesen gyógyíthatók, felnőttként csak pici heg emlékeztet a veleszületett rendellenességükre. Sebészeti, fül-orr-gégészeti, fogászati, logopédiai ellátásuk team munkában, hasadékos centrumokban történik. A hasadékokhoz társulhat vagy önálló okként jelentkezhet az állkapcsok rendellenessége, ami szintén artikulációs hibához vezethet. Ennek jellegzetes példája a progenia, amikor az alsó állkapocs előbbre áll a felsőnél.

A fognövési rendellenességek is okozhatnak pöszeséget, javulást sokszor csak a fogszabályozás hozhat. A fogváltás idején átmenetileg nehezített a helyes ejtés, a maradandó fogak kinövése után a javulás legtöbbször spontán történik, időnként az addig előforduló kiejtési hibák is rendeződnek (pl. a szuvas, csonk tejfogak között kibújó nyelvhegy az új fogacskák mögött már meg tud támaszkodni a sziszegő hangok ejtésekor).

Az ujjszopás nemcsak az alsó-felső fogsor közötti résért, hanem a magas, ún. gótikus szájpad kialakulásáért is felelős lehet. Ezen kívül nyelési rendellenességet, ún. nyelvlökéses nyelést eredményezhet, ami csecsemőkorban fiziológiásnak tekinthető, a későbbiekben viszont kórossá válik. A szájüregben alul elhelyezkedő, nyelés közben a fogsorok közt kitüremkedő nyelv a frontfogakat kifelé nyomja. A fogszabályozás sem hoz eredményt a helyes nyelés megtanulása nélkül, ugyanis a fogszabályzó lekerülése után a nyelv újra előrelökdösi a metszőfogakat.

A nyelv rendellenességei közül a lenőtt nyelvféket emelném ki. Gyakran már újszülöttkorban felfedezhető, akár csecsemőkorban is korrigálhatják. Jellegzetes tünete, hogy a nyelvhegy szív alakban behúzódik, mozgása korlátozott, a nyelv kinyújtása, emelése nehezített vagy lehetetlen. Beszéd szempontjából a szájpadláson képzett (t, d, n, de főleg az l, r) hangok ejtését nehezítheti vagy akadályozhatja. A lenövés apró, ambulánsan végezhető beavatkozással megszűntethető, gyorsan gyógyul.

A beszédszervek rendellenességén kívül fontos megemlítenünk a hallás szerepét a tiszta beszéd kialakulásában. Fülünk folyamatosan kontrollálja beszédünket, összeveti másokéval, lehetővé teszi, hogy a normához igazítsuk kiejtésünket. A gyakori hurutos megbetegedések, a megnagyobbodott orrmandula által okozott alkalmankénti vagy állandó halláscsökkenés rontja a hallás minőségét, a beszédtanulást késleltetheti, a kiejtést torzíthatja.

Pöszeséget okozhat a központi idegrendszer organikus sérülése (pl. szülési sérülés) is. Ezekben az esetekben az artikulációs hibához egyéb (mozgásbeli, értelmi, magatartási) tünetek is társulhatnak, a kezelés elhúzódó lehet, maradványtünetek (beszéd, tanulás területén) fennmaradhatnak.

A pöszeség okait kutatva sokszor nem találunk szervi, ill. mai vizsgálati módszereinkkel diagnosztizálható okot. A beszédfejlődés késése hajlamosít elhúzódó pöszeségre is, ilyen esetekben lehet, hogy csak lassúbb érési folyamatokkal van dolgunk. Kisfiúk esetében gyakran halljuk, hogy az apuka, nagybácsi is így beszélt, tehát örökletes tényezőket feltételezhetünk. A mozgás, főleg a finommotorika fejletlensége is szóba jöhet, ilyenkor a beszédszervek ügyesítése az elsődleges feladat. A szopás kimaradása, a nagylyukú cumival történő táplálás, a rágás hiánya eredményezhet renyhe artikulációs izomzatot, amely nem alkalmas a beszédhangok tökéletes ejtésére.

A hallási észlelés és emlékezet gyengesége következtében a kisgyermek nem tudja megkülönböztetni a helyes és hibás beszédet, nem tudja tárolni a helyes beszédmintát, ezért beszédprodukciója is sérül.

A szándékosan selypítő, ill. a beszédhibás családtag által nyújtott beszédminta is a gyermek pöszeségéhez vezethet. Fontos, hogy a kicsi által ejtett szavakat helyesen ismételjük, ne az ő (pösze) kiejtését utánozva.

Sajnos előfordul, hogy betegség miatt gyermekünk az intenzív beszédtanulás (ún. szenzitív periódus) idején hosszas kórházi kezelésre szorul, ilyenkor egészsége kerül előtérbe, kevesebb a testi és verbális kapcsolat az anyával. A fizikai állapot romlása, a harmonikus, megnyugtató légkör hiánya, a kevés beszédminta a beszédfejlődés késéséhez, az artikulációs hibák fennmaradásához vezethet. Ugyanilyen tüneteket okozhat a kedvezőtlen szociális háttér, családi miliő.

  • A pöszeség osztályozásakor a kiterjedése a legfontosabb: hány hangot érint. Eszerint általános (több hangcsoportra kiterjedő, akár tíz hang feletti) és részleges (1-2 hangcsoportra vagy egyetlen hangra kiterjedő) pöszeségről beszélünk.
  • Megjelenési formáját tekintve a pöszeség lehet alália: egy hangot (pl. r vagy h) nem ejt a beszédhibás személy, diszlália: torzított ejtés ( pl. fogsorok közt kibújó nyelvvel képzett sz, z, c, s, zs, cs), vagy paralália: hangcsere (s helyett sz, r helyett l, ö helyett o stb. ejtés). Az olvasás-, írástanulás szempontjából a legfontosabb, hogy az aláliát és a paraláliát iskolás korra javítsuk, hiszen ezek írásban is meg fognak jelenni, vagyis a gyermek a szavak hibásan rögzült formáját fogja leírni (pl. szapka, lóka, óesés, hútó.).
  • A logopédiai terápia súlyos pöszeség esetén középső csoportos, enyhébb esetben nagycsoportos korban kezdődik. Felnőttkorban sem reménytelen, kellő gyakorlással szép eredmények érhetők el. Első feladatunk a beszédszervek ügyesítése játékos gyakorlatok segítségével. Ezzel párhuzamosan végezzük a hallási figyelem, differenciáló-képesség, emlékezet fejlesztését is.

Ezután térünk rá a hangfejlesztésre. Ha a gyermek vagy felnőtt izoláltan már képes az adott hang helyes ejtésére, a rögzítés következik, amikor mássalhangzó esetén magánhangzóhoz, magánhangzó esetén mássalhangzóhoz kapcsolva mondogatjuk az adott hangot. Ezután jön csak az adott hanggal kezdődő, végződő, legkésőbb a hangot a szó belsejében tartalmazó szavak ejtése. Ha már ez is jól megy, rátérünk a mondatok, mondókák gyakorlására, végül a spontán beszédbe is beépítjük az adott hangot. Azt is meg kell tanítanunk, hogy beszédben az újonnan tanult hang mellett az eddig helyettesítő hang is életképes. Ezzel kapcsolatos naponta ismétlődő kedves történet, hogy a k hangot t-vel helyettesítő gyerekek "Tati" néninek szólítanak. Nagy öröm, és eredmény, amikor felfedezik nevemben a k hangot, ettől kezdve átmenetileg "Kaki" néni leszek, ami a többiekből nagy derültséget vált ki. Egy-két hét alatt megtanuljuk, hogy mindkét hang létezik egymás mellett, ehhez is megvannak a speciális módszerek, gyakorlatok.

Láthatjuk, hogy a pöszeség terápiája nem a "Mondd szépen, hogy traktor" instrukcióval kezdődik. Sokkal átfogóbb, mindenképp szakértelmet igényel, nem is beszélve a gyermektől várt nagy erőfeszítésről. Ahhoz hogy szívesen gyakoroljon, elengedhetetlen a folyamatos bíztatás, sikerélmény nyújtása, az apró lépésekben haladás. A tanulás nem korlátozódhat a logopédiai foglalkozásra, fontos, hogy onnan kilépve más (család, óvónéni) is örömmel vegye észre az erdeményt, bíztassa, lelkesítse a gyermeket a további gyakorlásra.

Készítette: Napocska